Detti és Folti
![]() |
![]() |
Most két
tengerimalackának, Dettinek és Foltinak
szeretném elmesélni a történetét. "Csupán" két
kis tengerimalac, mégis mennyi változást,
mennyi örömöt tud az ember/emberek életébe
hozni. Nekik köszönhetően az én életem is
megváltozott.
Egy kisállatkiállítás után egy 8 éves kislány megálmodott magának két kis tengerimalackát. Apukája bele is
egyezett, így utánaolvasott,
utánanézett vajon honnan lenne a legjobb "beszerezni" őket. Felvette a
kapcsolatot néhány tenyésztővel, így talált rá, egy akkor még létező magyar rövidszőrű
tenyészetre (Prominent tenyészet). Itt kinéztek maguknak két kislány
dalmata angol rövidszőrű testvérpárt.
Így kezdődött több, mint 5
évvel ezelött ProminentTlaxcala és Prominent
Tarkabarka, azaz Detti és Folti élete Eszterrel és
apukájával, Lacival.
Detti és Folti kezdetben csak egy-egy kis szőrgombolyag volt. Kölyök korukban Laci magával vitte őket dolgozni is, nem akarta, hogy túl sokáig egyedül legyenek a lakásban, nehogy bajuk essen. Mikor Eszter látogatóba érkezett hozzájuk, na az volt csak az öröm számukra, kaptak is simogatást jó sokat. Hamar meg is szerették kisgazdájuk. Azért kicsit bánatosak voltak, ha eljött a búcsúzás ideje, de túl sokáig nem búsultak, mert tudták Eszter jön megint, s akkor újra dajkálva, simogatva lesznek! Ha éppen nem volt velük Eszter, Laci foglalkozott a lányokkal, kaptak mindenféle finomságot, gyümölcsöt, a legjobb szénát, szóval mindent, amit egy malac csak akarhat magának. Nyugodtan mondhatom, hercegnőként bántak velük. (Azért ezt a kivételes helyzetüket ki is használták ám! :o) De nem is volt ezzel baj, Eszter és Laci is szívesen tett a kedvükre, mindig, mindenkor.)
![]() |
![]() |
|
|
Detti |
Folti |
Azonban még nincsen vége a történetnek. Egy malacnak, pláne két hercegnőnek, a társasági
életére is gondolni kellett, így Laciék elkezdtek kiállításokra járni a
lányokkal. Szemmel láthatóak nem csak gazdáik, de Detti és Folti is élvezték ezeket a rendezvényeket.
Mindig nyugodtan tűrték a bírálatokat, a tapogatást, s örömmel fogadták az
érdeklődő tekinteteket, pláne a bókokat. Szerintem pontosan tudták, nemesi vér csörgedezik bennük.
Hiszen apjuk, és anyjuk is egy igen híres rövidszőrűeket tenyésztő német tenyészetből
származik, a Maharani tenyészetből.
![]() |
![]() |
|
|
Folti a kiállítási ketrecben |
Detti, szintén a kiállításon |
![]() |
![]() |
|
|
Detti az összevető dobozban, a Best in Show-ban. |
Detti |
Egy ilyen rendezvényen ismertem meg Lacit és Esztert, na meg a két malaclányt. Mivel én a szervezők között voltam, mindig sok munkám volt, így nem tudtunk túl sokat beszélgetni egymással. Valahogy mégis mindig úgy hozta a sors, hogy azért Dettiék kapcsán szóba elegyedjünk egymással. Teltek az évek, Eszter megnőtt, Detti és Folti is megöregedett. Kiállításokon már nem kölyökosztályban, már nem is nyílt osztályban, hanem veterán osztályban indultak a versenyeken. Lehet, hogy az évek elszálltak felettük, azonban ők még mindig ugyanazok az elkényeztetett hercegnők voltak, akik megnyerték Eszternek a kék, és piros szalagokat, a fajtagyőztes címet, majd a Veterán Best in Show győzelmet is. Ezeket a díjakat Eszter ma is féltve őrzi, mégsem ez az ami miatt egykor megszerette őket. Az egyéniségükkel vették le őt a lábáról.

Egy kis kirándulás a lóherék földjén...
2007-ben, 4 éves korukban a két "öreglányhoz" egy ifjonc kis szeleburdi lányka költözött. Egy kis kölyök sheltie, akit Rebecának hívtak. Ez az állandóan izgő mozgó kis gombóc felrázta kicsit a csajokat. Tanítgatták, mit hogyan kell, mennyire lehet szemtelen velük, mit engedhet meg magának, és mit nem. Remekül kijöttek egymással, olyannyira, hogy most már Rebeca is teljes jogú tagja a csapatnak. Különösen Dettit szereti, időnként odamegy hozzá, puszilgatja, nyalogatja a fülét. Ritkán látok ilyen gyengédséget malacok között.
![]() |
![]() |
|
|
Rebeca (kölyök korában) és Folti |
Folti hasa alatt a fekete szőrcsomó az Rebeca :o) |

Folti, Rebeca (itt
már felnőtten) és
Detti
Dettinek és
Foltinak köszönhetően megismertem Lacit és
Esztert. Láthattam mennyire szeretik az
állatokat, élvezik ezt a hobbit. Dettiék
kapcsán egyre többet kezdtünk beszélgetni,
találkozni, mígnem úgy döntöttünk közös otthonba költözünk.
Vettünk egy kis házat kerttel, ahol
remélhetőleg öreg kutyusom Bák, Folti, és
Rebeca, valamint az egész tenyészet boldogan élhet majd velünk.
Sajnos Detti már nem tudta megvárni míg kertes házba
megyünk, másfél héttel a költözés előtt örökre
elaludt. Rebeca és Folti ugyan próbálták
felébreszteni őt, puszilgatták a fülét, hátha
sikerül, de sajnos Detti végleg
elment... :o(
Sokat köszönhetünk ennek a két malackának,
mindig emlékezni fogunk rájuk.
|
|
|
|
|
Detti, köszönjük... |
||
![]()
copyright
©
2003
lunabakelo
Minden jog fenntartva.