Kiállítás Klagenfurt-ban (Ausztriában) - 2009
(for the English language report please click here)

2009 október 24.-én szombaton kelt útra a mi kis családunk. Uticélunk körülbelül 6 órányira innen, Klagenfurt volt, Ausztriában. Ezen a hétvégén kiállítást rendeztek ott, melynek tengerimalacok, nyulak, madarak, díszbaromfik voltak az főszereplői. A kiállító terület egy hatalmas  csarnokban volt. A kisállat-kiállításon kívül ezen a hétvégén vásár is volt, melyek szintén csarnokokban kaptak helyet, sok minden kapható és látható volt (finomságok, kézműves áru, ruha, cipő és még sok sok minden). Rengeteg érdekeset láttunk, az ott kapható fánk pedig hihetetlen finom volt. :o) A tengerimalacokról, és a többi kisállatról fotókat is készítettünk a beszámolóban lejjebb láthatóak is lesznek. Sok szép állatot vettünk szemügyre, rövidszőrűeket és hosszúszőrűeket egyaránt. A fekete rövidszőrűeket volt szerencsém egészen közelről is megszemlélni. Végre találkozhattunk egy kedves tenyésztő barátunkkal Elkével is. Meg kell mondjam, igazán kedves volt velünk mindig, s nem kellett csalódnom most sem... :o) 3 gyönyörű tenyészállatot kaptunk tőle, melyek remélhetőleg elősegítik majd az új terveinket. Ugyanis a hosszúszőrű fajtáink mellett szeretnénk komolyan foglalkozni egy rövidszőrű fajtával, a teknőctarka-fehér angolbóbitással is. Az első almok már idén tavasszal, és nyár elején megszülettek, hozzájuk kerestünk újabb állatokat. Sikerrel. A kiállításra a mi malacaink be is voltak nevezve, és ahol nagyon jó eredménnyel szerepeltek! 2 nőstény és egy hím teknőctarka angolbóbitással gyarapodott a tenyészetünk.
Az angolbóbitásaink új oldala már felkerült a honlapra: http://www.lunabakelo.hu/shorthairs.html

Mikor már mindent megnéztünk, megbeszéltünk, elbúcsúztunk, utunk egy újabb állomására indultunk. Minimundust szerettük volna megnézni. Ott a világ nevezetességeinek modellje, kicsinyített mása található. Az ott lévő Panetáriumban folyamatos programok vannak. Felejthetetlen élmény volt mindkettő. Az ott készült képekből is töltöttünk fel fotókat a honlapra.
Mielőtt hazaindultunk volna, tettünk még egy kis kitérőt, útba ejtettük a Pyramidenkogel nevezetű kilátót. A kilátóban készült fotókat is feltöltöttük a honlapra.
 



Minimundus, képes beszámoló itt olvasható:
 

Pyramidenkogel, képes beszámoló itt olvasható

A kiállítás egy hatalmas csarnokban volt berendezve. Ott kaptak helyet a nyulak, a díszmadarak, és a díszbaromfik is.

 

 

 

 


 


 

A kiállításon sok fényképet is készítettünk. Először a tengerimalacok fotóit, majd sorba a többi képet is bemutatjuk.

     
 
     
 
     
 
     
Malacos stand, mindenféle malacos "aprósággal".
     
Ketrec sorok, melyekben a malacok voltak.
 
Teknőctarka-fehér angolbóbitások. A mi malackáink is közöttük voltak, ők is eredményesen vettek részt a kiállításon.
     
 
Ő az egyik nőstény, aki tenyészetünkbe került! :o)    
     
 
     
 
     
 
vörös-fehér angolbóbitás    
     
 
vörös angolbóbitások    
     
     
 
     
     
 
vörös amerikai bóbitások
     
 
     
 
     
     
 
     
Nagyon jó típusú fekete angol rövidszőrűeket is találtunk a kiállított állatok között. Őket volt szerencsém közelebbről is szemügyre venni, áttapogatni.
     
 
     
 
     
 
     
 
fekete-cser koronás    
     
 
vörös-fehér lunkarya   trikolor lunkarya
     
 
teknőctarka-fehér koronások
     
 
vörös-fehér koronás   teknőctarka-fehér perui
     
 
teknőctarka-fehér perui    
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
teknőctarka-fehér svájci teddyk
     

 

Következzen néhány nyulas fotó.

 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
 
 
     
     
     
     

A kiállítás egyéb állatai.

 

 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
 
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
 
     
     
     
     

 

 


 copyright © 2003
lunabakelo

Minden jog fenntartva.